„Szuszogó kis szívem.”
A szuszogó kis szív meg se őrzi a levélkét. Nem dugja a táskájába, hogy mindig vele legyen, nem teszi a fiókjába, hogy el ne veszítse.
– Sárika! – szólt be a fürdőszobába. Valamit akart mondani, ami kérés, figyelmeztetés, tanács, de végül is csak annyit mond: – Ne hagyd kihűlni a kávédat!
Majd vasárnap, mondogatta magában Feri. A vasárnap hangulata kell ahhoz, hogy mindenről beszéljen Sárikával, a vasárnap nyugalma, kényelme, amikor az embert semmi sem sürgeti, és nem maradnak benne félbehagyott mondatok, melyek szurkálják, és váratlanul ellene fordulnak, mást sugalmazva, mint amit érez.
Reggel megfürdenek, aztán a mama felteríti a sárga abroszt, a vasárnapi abroszt, s kalácsot szel a kávéhoz. Ezzel a sárga abroszos, ráérős reggelivel kezdődik… S amíg Sárika kita
