– Két hete már… s én csak élek melletted…
– Drága mama… Tudom, nehéz ilyesmit megérteni, talán nem is lehet. Gondoljon arra, hogy…
– Mindig azt hittem, hogy beléd látok. Hát nem látok beléd. Ez így van. Tudomásul kell venni, akár akarom, akár nem. – Élénken beszélt, de rögtön szájához emelte a vizespoharat, s a nyaka sebesen mozgott, mintha mohó kortyokban nyelne, de víz alig fogyott a pohárból.
– Hallgasson meg, mama.
– Az a fő, hogy meg ne bánjátok. Minden gyorsan kell, máris! Most már mindegy.
Sárika azt gondolta: ennyi az egész? Ettől féltek annyira? Egy ostyát tartott a kezében, amely megpuhult az ujjai között. Nem mert beleharapni, vigyázva zsebkendőjébe csavarta. Akkor vette észre, hogy a mama nyaka megint mozog. Kitekerte a zsebkendőből az ostyát, az asztalra tette.
Feri ismé
