– Ahogy én ismerem, talál magának munkát. – Feri tekintete a kezére siklott, amely gyámoltalanul hevert az ölében. Mint valami elgörbült, rozsdás szerszám, melyet már semmire sem lehet használni. Megérintette az elvékonyodott jegygyűrűt. A szíve összeszorult. Még a gyűrű is elkopott rajta.
– Mamuskám, drága, ne búsuljon, hisz igazán nincs oka rá.
– Hát… furcsa lesz. Megszoktam a rumlit. Mindegy, no! Ezt is megszokom. Legalább többet leszek veled. Jön a szünidő, itthon ebédelsz.
– Délutánonként kisétálunk a Margitszigetre – folytatta Feri, s nagyot nyelt. – Meglátja, milyen jól fogja érezni magát. – A vallomás ott fészkelődött a torkában, de nem vitte rá a lelke, hogy épp most mondja meg a mamának.
– A nyugdíjam… számítani kell rá, hogy a nyugdíj mégsem annyi, mint a fizetés.
S eggyel
