Az Öreg a karóráját nézte, még két perc hiányzott, két teljes perc. A látogatók ott tolongtak a folyosón, lábujjhegyre állva pislogtak a terembe, egymást buzdítva, hogy nyisson csak be bátran, ez mégis hallatlan!
Hónap első vasárnapja volt, látogatási idő, előtte való éjjel már nem aludtak a lányok, a kisebbek fület és lábat mostak, és a reggeli ájtatosságnál arra gondoltak, hoznak-e valami olyat hazulról, ami eláll, amiből csipegetni lehet egész hónapban, kis mézest, kis mákost. S míg a házikápolnában térdepeltek, képzeletükben mamák kendője repkedett Mária aranyszeme körül, öreg berliner kendők és bogos horgolt kendők… Az oltár fölött pedig színehagyott, lapos nagynénikalapok hintáztak, mert ők is bejöttek néhanapján, zsebkendőt emeltek a szemükhöz, csokoládét dugtak a tenyerükbe, és só
