Megint olyan ásítós nap van, a tanulószobában még nem gyújtottak villanyt, a zümmögés meg a homály összekapaszkodott, és ráült a szemre meg a vállra, hogy minden lefelé ereszkedett tőle.
– Menjetek az ablakhoz! – mondta Csirke, aki egy kinyúlt trikóselyem inget varrogatva ült a dobogón. Néha felemelte az inget, beszélt magában, majd újra az ölébe eresztette, és úgy maradt, mintha a homály meg a zsibongás most ért volna el hozzá… Károllyal végezni kell, nem tűri, nem tűri tovább! Ezt jól meg kell gondolni. Holnap újra jelentkezik a bitang, még ma kéne üzenni neki. De hátha nem jelentkezik? Hátha nem jön többé? Mit bámul rá Irénke az utolsó sorból és az a nyavalyás kis Fuszek? Persze… hisz mozog a szája… Már az előbb is érezte, hogy mozog…
– Miért ültök, mint a fakutyák?! – kiáltott ingerü
