Esett. Hol erősebben, hol alábbhagyva, de esett, esett, a ház falát verte az eső, majd a bádogereszre cseppent, a csatorna magába nyelte a cseppeket, s hirtelen lökéssel okádta a járdára.
Mintha bent is esne. Hangok bugyborékolnak, egyhangú csepegéssel folynak tovább, néha csend van, aztán újra rákezdik, fojtott kotyogással jön a hang, mint mikor a csatorna bádogsárkánya kiereszti az esővizet.
– Az új lány… az új lány… – zizeg a hálóteremben, s a szó lefolyik a fehér vaságyakon, tompán koppan.
Valaki felül. – Az új lány hazudik.
– Hazudik – vágja rá egy másik, s mindenfelől ömlik az esőzajhoz hasonló hang. – Hazudik…
Zsuzsi alvást színlel, térdei zsibbadtan feküsznek egymáson, nem moccan, lélegzete oly halk, hogy néha azt hiszi, elzsibbad benne az is. Csak a lezárt szeme alatt mozogna
