– Az a sárga ház… Látod? Az ott az intézet – mondta Kádárné, és bizonytalan mozdulatot tett a levegőbe, mintha mutatni akarna valamit, és ugyanakkor elrejteni.
– Árvaház – felelte Zsuzsi, és kihúzta nyirkos kis kezét az anyja tenyeréből. Felnézett a homlokzatra figyelmesen, és szótagolva olvasta: Szent Margit Árvaház.
– Intézet. – Kádárné hangja rábeszélő volt.
– Mégiscsak árvaház – mondta Zsuzsi leleplezőn, s kicsit énekelve hajtogatta: árvaház, árvaház.
Erre csend lett. Szerette volna, ha az anyja ellenkezik, de az nem szólt semmit, nem haragudott, szomorú sem volt, és Zsuzsi, aki felkészült rá, hogy sírni fog, mert már a gyógyszertár előtt olyan puha-piros volt a szeme alja, az autóbuszmegállónál pedig két ujjával gyűrögette az ajkát, és nagyokat nyelt – most meglepve látta, hogy mé
