A KUCKÓ
Lenyomta a kilincset, belépett a terembe, amely egyszerre megtelt vele. Zajos ember volt, vérbő, nagyhangú, most még erőltette is a harsogást.
– Margit! Hol az ördögbe vagy?
A kiáltásra az ablaknál ülő asszony felkapta a fejét, ujját a szájára szorította, csendre intve a férjét, aki így ront be, jaj, micsoda ember!
– Pszt, Sanyi… Mit akarsz? – fordult a férjéhez, aki már jobbra-balra kezel, az örökké vihogó Garbóc Sárit hátba vágja, rátenyerel a szétnyitott könyvekre, olyan fergeteget kavar maga körül, hogy mindenki őt figyeli.
– Gyere csak velem. Elkerítettem magunknak egy jó kis kuckót. Két kampós szegen kívül más nem lát minket – mondja, és szétterpesztett ujjait az asszony tarkójára fekteti, mintha a markában akarná magával vinni.
– Eredj már – rázza le egyetlen rándításs
