Keserű mandula

Fejezet 8

– Még az a szerencse, hogy jó család, finom família – nyugtatgatta magát, ha nem tudott aludni, mert a papírhurkák (éjszakára arra csavargatta a haját) nyomták a fejét…

Amíg az ifjú pár a Semmeringen töltötte nászútját, megérkezett a fiatalasszony holmija: intarziás komódok, gyöngyház berakásos reneszánsz szekrény, rózsafa szekreter titkos fiókkal, egy rokokó varróasztalka, sèvres-i porcelánlap-betéttel, s végül egy nagy, kereszthúros fekete zongora. E tárgyak megnyugtatták Lujzi mamát: a fia helyesen választott.

Erzsébet, az új asszony, a biztonságnak és a tartózkodásnak azt a keverékét hozta magával, melyet a felső lányiskolák jeles rendű tanulói első szerelmi kalandjukig megőriznek. Az első szerelem érzelmi viharában biztonságuk többnyire áldozatul esik a szűzi tapasztalatlanságnak, a tartózkodást pedig feloldja az adakozás mámora.

Erzsébetnek Kálóczy Zoltán volt az első szerelme. De még ez a minden gondolatát, minden pórusát átjáró szerelem sem olvasztotta meg tartózkodását, mely úgy hozzátartozott, akár tejfehér bőre, amelyen a leggyengébb érintés is piros foltot hagyott… Sudár termetén hűvösen zizegett a ruha, szőke haját úgy igazgatta el, hogy egyetlen fürt se szabadult ki a teknőcfésű szorításából. Szerelme legmagasabb hőfokán is suta, meghökkent mozdulatokkal viszonozta férje ölelését, mint aki a szerelmet csak érzelmi, értelmi síkon tudja követni. Később ezek a riadt meghökkenések anyás gondoskodássá változtak: olyan anyáévá, aki mindent hajlandó elkövetni, hogy a fia jól érezze magát…

Napközben volt ő igazán szerelmes asszony! Amikor szinte lángoló szenvedéllyel intézte férje dolgait: beszámolva a telefonüzenetekről, noteszébe jegyezve a tárgyalások napját, olyan odaadással téve kezét az aktacsomóra, mintha az életét nyújtaná… S ahogy elébe ment a törvényszékre, önkéntelenül karonfogásra igazítva a karját, vagy ahogyan hirtelen ölébe ejtette kézimunkáját, mert megérezte, hogy befordult a sarkon. S a zsírpapírba csomagolt, damasztszalvétákba göngyölt tízóraik valóságos szerelmi üzenetek voltak… S ha Kálóczy Zoltán előadást tartott valahol: Erkölcs a nemzetközi jog tükrében vagy Anyajog az ógörög népeknél címmel, szürkéskék szeme bepárásodott a boldogságtól… Akár kenyeret pirított a férjének, hogy a velőscsontból kibukó velőt rákenje, akár Bachot játszott neki, vagy az alsónadrágjára gombot varrt, vagy költeményeket olvasott fel, főleg Csokonait és Aranyt, ugyanaz a szerelmet osztó kifejezés ömlött el az arcán, át- és átszőve a hála jegyeivel, amiért alkalma nyílt bebizonyítani szerelmét.

Első gyermeke születése (Csokonai hatására Lilla lett a kislány neve) egybeesett Kislujzi botrányával, aki az esküvője előtt néhány nappal kijelentette, hogy nem megy férjhez Moór Istvánhoz, mert nincsen rá gusztusa!

– Mii-i… hogyan… – kérdezte Kálóczy Gergely, tenyerét a füléhez illesztve, mintha nem hinné el, amit hall. – Hogy nincsen rá gusztusod? – És megütődve nézett a lányára, aki ártatlan képpel visszanézett rá.

– De hát édes fiam… ez lehetetlen! Hol tanultad ezt… A férj nem egy izé… egy étel… hogy gusztusod legyen rá – próbálkozott ideges szelídséggel Lujzi mama. – István igen derék ember, jó dolgod lesz mellette… Hétszáz holdon gazdálkodik az atyjával… Ebből harminc hold szőlő.

Kislujzi kihúzott egy pipacsot az asztalra dobott mezei csokorból, letépte a pipacs levelét, megnyálazta, a homlokára tapasztotta.

– Nekem igazán elhiheted… Pista jóképű, kimondottan jóképű, szép szál fiatalember – vette át a szót az apja, és megrovóan a feleségére pillantott, hogy hagyja azt a hétszáz holdat, azzal most semmire sem mennek. – Pista majd kicsattan az egészségtől – mondta rábeszélően.

– Nekem nem kell. Lehet, hogy jóképű… nem mondom… de hát ha egyszer nincs rá gusztusom!

– Kissé szabadosan fejezed ki magad – avatkozott a beszélgetésbe Zoltán. – Bizonyára úgy érted, hogy nem húz hozzá a szíved.

Kislujzi felkacagott. – A szívem! – Sűrűn nőtt, egészséges fogai megvillantak. – Dehogy a szívem!

Erzsébet fölkönyökölt a párnáján. – Lujzikám, a házasság nem csupán nyalakodásból áll.

– Azért nyalakodni se rossz! – Lujzi letépte homlokáról a megbarnult pipacslevelet.

Erzsébet kissé fátyolos hangján folytatta: – Mindenekelőtt becsülnöd kell, akivel élsz.

– Mit becsüljek valakin, ha egyszer nincs rá gusztusom?! – Lujzi kék szeme kötekedve futott végig Erzsébeten. – Eszembe sem jut… na, ha ez belém harapna…

– Miféle beszéd ez? Erre tanítottak a zárdában? – Zoltán szokatlan indulattal támadt a húgára. – Úgy beszélsz, mint aki csak csókolózni akar. Semmi mást, csak reggeltől estig, estétől reggelig csókolózni! Vedd tudomásul: csupán az állatoknál nincs kapcsolat a szellemi fejlettség foka és a nemi érintkezés formái között.

– Zoltán! – szólt rá felhevültén az anyja. – Talán mégse… végtére is… gondold meg… a szüleid előtt, a húgod előtt…

Zoltán hátrakulcsolt kézzel járkált fel-alá a szobában. – Ha azt mondja, hogy szerelemből akar férjhez menni, rendben van. Joga van hozzá. De akkor az szerelem legyen. Szerelem! – ismételte emelt hangon, kissé ünnepélyesen.

– Most gondolja meg magát, amikor már ki vannak hirdetve! – Kálóczy haragosan megbökte a bajuszát, mintha a helyéből akarná kimozdítani.

– Előbb nem tudtam, hogy… hogy… – Kislujzi grimaszt vágott.

– Hogy nem vonzódol hozzá – segített Erzsébet. „Ha ez belém harapna…” csengett a fülébe, s bíborpirosra gyúlva igazította meg a gyerekkocsi függönyét.

– Tisztában vagy te azzal, hogy a szerelmeseket mi fűzi egymáshoz? – Zoltán megállt a húga előtt. – Tudod te egyáltalán, miből áll a szerelem?

Kislujzi vidáman pislogott.

– Ha szeretnél valakit… nyilván nemcsak a száját meg a fülét szeretnéd.

Kislujzi sikkantva felnevetett.

– Hanem a lelki alkatát… elsősorban azt. A tiéddel hasonló hajlamait.

Két különböző sóhaj hallatszott. Erzsébet hálásan felsóhajtott, Kislujzi türelmetlenül.

– Hallottál már róla, hogy a szerelem milyen áldozatokra képes?

Kislujzi marokra fogta a haját, s a feje búbjára csapta.

– A szerelem nem törődik az áldozatokkal. Azzal se törődik, hogy mi illik… mi nem… A szokásokkal se törődik… a társadalmi szokásokkal – tette hozzá gúnyosan, s az ablakon behajló jázminbokor ágát figyelte, mely meghajolt egy madár könnyű súlyától. – Mondjak valamit? A szerelem még magával a szerelemmel se törődik! Azt akarja, amit akar, és pont! – Perdült egyet a sarkán, és kifutott a szobából. Aztán lábujjhegyen visszajött, behúzta maga után az ajtót, mert tudta, hogy odahaza nem tűrik a rendetlenséget.

Két héttel az eset után bejelentette, hogy választott magának élettársat. Zoltán is mondta, joga van szerelemből férjhez menni. Hát ez szerelem!

– Ki az illető? – kérdezte gyanakodva Kálóczy Gergely.

– Szeszler Karcsinak hívják.

– Szeszler… – morzsolta a nevet Kálóczy, és olyan képet vágott, mintha mandulaeszegetés közben keserű szemre harapott volna. – És mivel foglalkozik?