– Hát hányféle erkölcs van, apa? Magának külön erkölcse van? És melyik az igazi? Melyikben lehet megbízni?
Az anyja fékező tekintete lesiklott róla. – Hátha az ő erkölcsük az igazi… az a „merőben más”!
– Eridj a szobádba! – parancsolta Gergely papa. – Mit mondtam?! Ki engedte meg, hogy beleszólj?
– Hagyja, apa… Lilla már nem gyereklány – mondta anya, és megfogta a csuklóját, megszorította, hogy hallgasson. – Éppen mert tiszteli az apját, bizalommal fordul hozzá.
A gyengéd szorítás nyomássá erősödött a csuklóján.
– Az anyád azt mondja, tisztelsz – szólalt meg Kálóczy, és fürkészve nézett Lilla piros foltos arcába. – Én inkább azt mondanám, hogy lázadsz ellenem! Ne, ne tiltakozz! Talán magad sem tudod, hogy máris azok mellé állsz… mi szédített így meg? Hm?! Azok mellé állsz, akiknek az
