Kálóczy semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy Halmosról beszéljen. Valahányszor az apja szóba hozta, elutasító udvariassággal hallgatott.
– Téged hidegen hagy, hogy Halmos dönt a sorsod felől? – fakadt ki végül Kálóczy Gergely, mire Zoltán csendesen jegyezte meg:
– A sorsomat voltaképpen én magam döntöttem el. Minden általam hozott ítélet egyben ítélet önmagam fölött is. Nyugodt vagyok. Csupán a lelkiismeretemmel van elintéznivalóm – tette hozzá, és a frissen vakolt falat vizsgálgatta, mert a golyók ütötte lyukakat nemrég tapasztották be, a fal nedves volt azon a helyen.
– Lelkiismeret! – villogtatta kötőtűit Lujzi mama. – Papperlapa! Hogy kerül egy ilyen Halmos… Ha kávét adtam neki, két kockacukrot eltett a kutyájának. Nem is volt kutyája! – kiáltotta diadalmasan. – Meg is mondtam nek
