– Erzsébet! – Az apja mellette terem, az arca gipszszürke. – Mindent elmondok magának. Akkor is elmondtam volna, ha… esküszöm.
– Mit akar enni? – szakította félbe anya. — Van még húskonzervünk. Vagy csináljak tojásos galuskát?
Lilla sírni kezd. Húzó, keserves sírással sír, mintha a hasából szakadna fel a sírás.
– Lilla… Tégy fel vizet a kék lábasba.
Apa kezébe veszi a kék lábast, vizet mer bele a vödörből. A víz a cipőjére loccsan. – Erzsébet… drágám… esküszöm… én még soha ki nem ejtettem a számon… de most esküszöm mindenre, ami szent…
– Vegyen fel más cipőt… meghűl ebben a vizes cipőben. Ott van a barna cipője a kofferben.
– Esküszöm, el akartam mondani magának… s csak az tartott vissza…
– Van még gyújtósunk? Gyuri, hozzál be gyújtóst.
Gyuri nehezen szánja rá magát, hogy a sarokbó
