– Nem hinném, hogy Gyurin múlott – mondta Erzsébet, anyai ösztönével megsejtve, hogy fiát valami csalódás érte.
– Akkor is Gyurin múlott, ha ők hagyták cserben. Magatartás kérdése.
Gyuri még sokáig kerülte a fiúkat, s mindannyiszor valami szívfájdító elégtételt érzett, ha sikerült úgy intéznie a dolgát, hogy ne találkozzon velük. Megint eltelt egy hét, s nem találkoztunk – gondolta, s várta a megkönnyebbülést, amely csak nem akart jönni.
Akkor kerültek ismét össze, amikor már tankok dübörögtek végig a városon, s az aszfalt belülről adta vissza a dübörgést, mennydörgésszerű ropogással felelve a hernyótalpaknak.
Mi lehet Sanyival, nyilallt Gyuriba, aki egy lehúzott redőnyű, zárt ajtók mögötti kultúrelőadásról surrant ki, ahol szavalókórusok zengtek, világos és sötét hangok borultak össze
