– Nem… már régen… hónapok óta. Egy balatoni fürdőhelyen kaptam állást – mondja Ágnes, a szemközti falon lógó mentés, kucsmás dédapának.
A mentés dédapa vastag aranykeretéből joviális egykedvűséggel bámul rá.
– Hamis papírjaim vannak – folytatja Ágnes, és megdöbben attól, hogy mindaz a rettegés, pattanásig feszülő izgalom belefér ebbe az egy mondatba.
– Hát kérlek… ha sikerül így átvészelned… adja Isten! – Antal bácsi leveszi a bajuszkötőjét, gondosan összesodorja, a zsebébe dugja. – Kár lenne egy ilyen szép kis menyecskéért. Nem mintha valami veszély fenyegetné a zsidókat. Erről szó sincs. Csak hát… mindenesetre… – Végigsimítja haját, melynek ritkás szálai szürke zsinórként sávozzák a fejét, ujjnyi felületeket hagyva ki a rózsaszín fejbőrön. – Bátorság… ez a fontos. Minden ezen múlik.
