– Hány éves maga?
– Huszonegy.
Annyi, mint Pötyi. Egyidősek. Hát igen… Az a szorongás itt belül nem akar elmúlni.
Pötyinek még ma postára adom a zsebpénzét. El sem búcsúztam tőle. Olyan hirtelen jött az utazás. Máskor is előfordult, hogy hónapokig nem találkoztunk. Szigorú vagyok magamhoz, néha kegyetlen. A kifejezés öröméért, gyötrelméért lemondok az élet öröméről. Azokat áldozom fel, akik legközelebb állnak hozzám. Azok „úgyis” szeretnek…
Majd innen írok neki. Hosszan, kiadósan, minden egyebet félretéve.
Nem töltöm itt haszontalanul az időt. Reggel óta ezt ismételgetem, mintha önmagam előtt akarnám bizonyítani. Ez az idegen fiatalasszony, akivel kézen fogva futottam le a hegyről, nem hagy nyugton, beleszól az álmomba, ébredéskor elém áll, fogmosás közben is kísért, kávédarálás közbe
