Eszter robbant a türelmetlenségtől.
– Mi kellett Róbertnek? Lakás? Papír? Pecsét?
Gáspár tűnődve gereblyézte a haját. Nyugalom volt ebben a mozdulatban, biztonság, s én önkéntelenül bólintottam, mintha már elhangzott volna: minden rendben.
– Nyögje már ki! – sürgette Eszter, megragadva Gáspár kezét, az asztalra koppintva. – Csak annyit mondjon, hogy lenyeltem. S én abból tudni fogom, hogy jó helyen van.
– Micsoda erő lakik magában! Micsoda szuggesztivitás!
– Lenyelte?
Gáspár megrázta a fejét. – Nem lehet segíteni rajta. -A szeme még mindig párás volt. – Elbúcsúztam tőle. Megmondtam neki, én a helyében…
– Mit tennél a helyében? – vágtam a szavába.
– Végeznék magammal – mondta lassan, figyelmet követelőén, mintha orvosságot csepegtetne egy kávéskanálba. Arcának minden kis zuga megtel
