Teréz elemében volt. Jött-ment, intézkedett, a légóparancsnokkal tárgyalt. – Ne eresszenek be annyi idegent! Elszívják a levegőt! – A legnagyobb égzengés közepette felszaladt a lakásba, s karján Eszter bundájával tért vissza. – Dehogyis hagyom én ott veszni a művésznő holmiját! – Diadalmas hangja beleveszett a mennydörgésszerű robajba.
A priccsen szorongtak Bezsilláék, egy idős házaspár. Madárkereskedésük volt Budán, s a lakásuk is tele volt madarakkal. Szótlan, szelíd embereknek ismertük őket, mintha csakis a madarak világában lennének otthon. Közöttük, ölében egy kisfiúval fiatalasszony ült, akinek szőkére festett haja szinte jajgatott a fején. A szőke haj nemhogy segített volna rajta, de sunyin ellene vallott. Bezsilláné szokatlan bőbeszédűséggel magyarázgatta, hogy az asszonyka közeli
