A mamát a peronon a fia várta meg egy farmernadrágos fiatal lány.
– Mamikám, ez Böbe, akiről annyit írtam neked!
András sohasem írt Böbéről, egyáltalán nem írt, a születésnapjára dísztáviratot küldött, néha felhívta telefonon, a postára kellett sietnie a fájós lábával, s mire a zörejeken, recsegéseken, türelmetlen hallózásokon keresztül eljutott a fia hangjáig, az öröme elfáradt.
– Csirkét is hoztál? Minek cipekedsz?
– Vigyázz a szatyorra, tojás van benne!
– A szakma legjobb mamája! Úgy nézz rá, Böbe! Te meg, mamikám, csókold meg ezt a szúnyogot. Múlt héten házasodtunk össze.
– S ezt csak így… Megsürgönyözhetted volna.
– Minek?… Tíz hónapja élünk együtt. Most státusba vettem. Véglegesített szúnyog nálam.
– Mért tetszett ilyen hülyét szülni? Nem voltak fogamzásgátló pirulák? – Böbe
