7. HÁZI TŰZHELY
Most megemlítem az anyósom kora reggeli gyötrelmeit. Így ősszel már jóval virradat előtt ébredt. Nem öregkori álmatlanságtól, hiszen néhány évvel múlott csak ötven. De nyáron át akkor kelt, mikor a nap, ekkor pedig már jócskán hosszabbodtak az éjszakák. Lámpát nem gyújtott, csak feküdt, és várt a világosságra. Tudvalevő, hogy a virrasztás sosem hoz örömteli gondolatokat, soha enyhet a fájdalomra. Gonosz kisördögök bokáznak a sötét mennyezetet bámuló ember párnáján.
Van olyan, aki pálinkásüveget tart az ágy lábánál, olyan is, aki nem győzvén a harcot a manókkal, gyertyát gyújt, és kibotorkál a pincébe fehér alsóban. Anyósom ilyen dolgokat nem cselekedett. Csak várakozott a pirkadatra, csak melengette négyszél dunnája alatt a gondjait. Csak sajnálta magát, mert volt rá oka.
