5. ÁLLJ, KI VAGY?!
Ilyen messzeségből előzmények nélkül bukkannak fel események, ezek közül némelyik meglepő élénkséggel.
Egy személyvonat ajtó nélküli peronján utaztunk. Holdvilágos volt az éjszaka. Én a felső lépcsőn álltam, két karommal szorongatva a kapaszkodóvasakat, mintegy élő korlátot alkottam az utasok védelmére, hogy ki ne potyogjanak. A rozoga pályán rendkívül lassan haladt a szerelvény. Léptek zuhogtak a kocsik tetején is. Egyszer a két kocsi közötti ablakon benyúlt két csizmás láb, sőt egy test derékig. Az egyik csizma a mellemnek feszült. Minden erőmet összeszedtem, hogy tartsam magam, a nyomás annál erősebb lett. Végre engedtek az ujjaim, mert a másik láb az arcomnak támadt. Feleségem az utolsó pillanatban elkapta a galléromat, de nem tarthatott vissza, hanem hullott velem
