– Töltse meg, Ferenc. A magáét is.
Hun beugrik, hun ki.
Hun beugrik, hun ki.
Az én szívem elszomoríti.
– Szóval, tudja a főnök úr is a nótát. Látja, én ezt az utolját már elfelejtettem.
Hun beugrik, hun ki.
Hun beugrik, hun ki…
– No, ezt szeretem, Ferenc, hogy együtt énekelünk. Pedig hiába is énekelünk, nekünk nem jönnek az asszonyok.
Valaki mocorgott a kivénült, karótlan szőlő sarkában.
– Egy… kettő… három… négy…
Öles bottal méricskélt és számolt.
– Ez a mi Ignác bácsink – mondta Ferenc. – Nagyon szeret méricskélni. De ahhoz aztán ért is.
– Jöjjön közelebb – így a művész.
A jövevény kezet fogott velük.
– Jó szőlőföld ez, kitűnő szőlőföld. Egy kicsit nehéz munkálatú, az igaz. A forgatást ott kell megkezdeni, azon a sarkon, aztán mindig csak felfelé. Úgy laposodik a birtok. Ha
