– Látod, ezt jobban szeretem hallani, mint hogy megőrjítettelek azzal a tegnapi fellépésemmel. Meg hogy mit szenvedtél azóta értem. Jó, elismerem, ez is jó volt arra, hogy meghódíts, mert az asszonyi hiúság végtelen. De arról szót se többet. – Jó, megígérem. És akkor eljössz majd, ha kész lesz az üvegtető? – Hová is mennék máshova? Az idő szárnyat kapott, a nyári éjszaka rövid. – Lekísérlek az állomásra. Bár ilyenkor már nem kell tartani a kutyáktól. – Csakhogy már nem megyek. – Nem? A zeneszerző megdöbbent. De a lány elfogultságában nem vette észre. – Nem. Mért is mennék? Azért, hogy sajnáljanak azok a nők ott? Lesajnáljanak?… Nem. Mondják inkább, hogy szemérmetlen vagyok. Szemérmetlen leszek és ragyogok. Mert most már tudok ragyogni. És fütyülök az egész társaságra. Repessze meg