A második leány

Fejezet 3

Égő lábujjai kiszabadultak a cipőből, belelépett a hideg vízbe, s az elnémult patak; bokája körül most ismét énekelni kezdte a régi dallamot.

A kerítés mellett a Simeon ház udvarán is meggyfa állott, virágos ágai áthajoltak a patakon. Mikor Viola, kezében cipőjével és csomagjával kilépett az illatos ágak alól, az udvaron megrebbentek a tyúkok. De a következő pillanatban felborzolt szárnyakkal megálltak. Csend volt, mikor Viola felfelé haladt az udvaron, csak egy gyenge huppanás, a macska leugrott az ól tetejéről, és elnyújtott léptekkel követte. Bár betette maga után a lécajtót, mikor az első udvarra ért, a macska a kerítés tetején utána szökött ide is. Ezt a kerítést is gondosan helyrehozták. A ház egyébként sebhelyes volt. Annak már hírét vette Viola, hogy a timpanon leomlott egy átvonuló román hadoszlop robajára. A helyén maradt tátongó sebet régi deszkával és kátránypapírral takarták be. Pedig mindenekfelett ez a néhány oszlop – felette az elnyúlt háromszöggel – volt az, amiért a házat kastélynak nevezték, hacsak nem vesszük számba a vén, sötét fenyőket.

Az első udvar olyan volt, mintha hadak dúlták volna. A porban százféle lábnyom, a virágágyak letiporva, s ezt nem ellenséges hadak, hanem a halott számtalan tisztelői cselekedték, míg egy hosszú énekszóra s egy szentbeszédre összezsúfolódtak a tüskésdróton és a glediciabokrokon belül. A rozmarinbokor, melyet holtáig gyűlölt az elköltözött, kitörött tőben. Megnyomorodott Katalin tulipán- és jácintágya. Violának most, hogy Katalinra és kék locsolókannájára gondolt, könnyebb volt a sírás, mint az imént az öregasszony szeme előtt. Az udvar poros közepén állt, mely olyan volt, mint a kocsmaudvar nyári mulatság után. De látni vélte a Szent Mihály lovának négy lába nyomát a porban. Persze, látomás volt ez, csupán. Ha ott lettek volna is a nyomok, eltiporta azokat a koporsó után kivonulók tömege. A koszorúk után egy-egy élő- vagy művirágszirom maradt, s valami nehéz szag ült az esőt áhító fülledt udvaron. Mikor pedig az egyetlen nyitott ablakhoz ment, ami teljes hihetetlen volt tavasszal, krizantémillatot érzett onnan kiáradni.

Ez az ablak a betegszoba ablaka volt. Betegszoba. így hívták két évtizede, s azóta mindig volt lakója. Most üres lett. Viola csak hírből tudta, hogy egykor a nagyapa fegyverszobája volt ez. Néhány trófea ott függött még a betegágyak fölött. Vaddisznóagyarak, kifeszített farkasbőr Amália néni ágya előtt egy erdélyi vadászat emlékeképpen abból az időből, mikor Claire férjhez ment Csonka Lukácshoz. A szoba mennyezetén egy kicsi kerek lyuk volt, melyet valamikor parafával dugtak be, és bemeszelték, de felette a mész mindig kereken elvált. Az öreg Simeon elöltöltős puskája egyszer vigyázatlan elsült a fegyverszobában, akkor esett oda az a lyuk. Ugyanez a golyó szétroncsolta a ház utolsó gyertyás kandeláberét, s átfúrta a padláson az üres bölcsőt. Ezt az esetet azért emlegették, valahányszor új Simeon gyereket kezdtek ringatni. Kié lesz a kiürült szoba, míg nem kerül bele új elesett? Hajlékot lel tán benne a megtért tékozló?

Viola emlékezete óta a házat kívülről sohasem zárták be. Kulcsa nem volt a nagyajtónak, a zára bizonyára rég berozsdásodott, csak bévül volt a csikorgó, nehéz retesz. Ez a ház sohasem ürült ki teljesen, csak most. Az ajtó engedett kétujjnyit, amint lenyomta a kilincset. Benyúlt a kémlelő rácson, s a retesz ujjának egyetlen mozdulatára engedett. Kitárult egyszerre mind a két ajtó, az üvegajtót a szél tolta be előtte. A konyhát átalakították már nyárára hallnak, nyilván nem sokkal a temetés előtt, mert érezni lehetett még a friss mész illatát. A terem közepén ott állt a terebélyes empire íróasztal, melyre a Simeonokat fel szokták ravatalozni.

A fekete lepel nem volt már rajta. A fiókok helye üresen tátongott. Végigjárta a lakást, s az úgynevezett nappali szobában állapodott meg, hol hatalmas könyvszekrény, egy régi szalongarnitúra állt, s a nagy íróasztal helyén most csak az egymásra halmozott fiókok. Ide sütött be legjobban a nap, s a karcsú dívány puha helyet kínált. De nyugton ülni nem tudott egy percnél tovább. Az összerakott íróasztalfiókok közül a legfelsőben levelek duzzadtak. Ez volt az a jobb oldali mély fiók, amelyben az apa a családi leveleket összehalmozta. Oda ment, gondolván, hogy így még a család érkezése előtt hírt kap a közben lefolyt eseményekről. De úgy történt, hogy az első papírdarab, ami a kezébe került, a saját keserű emlékeit ébresztette. Simeon piszkozatot szokott készíteni még a család tagjainak írott levelekről is, felolvasta előbb a feleségének, gyakran a béna anyjának is, azután írta csak az ismert csontszínű miniszterpapírjára, melyből egy másik fiókban nagy tömeg feküdt hosszú évek óta. Még a háború előtti időkből maradt. Az apának ez a levele, melyet Viola lélegzetvisszafojtva olvasott végig, így szólt:

Nagyságos

Nagyságosdr. Brünner-Bényi Tibor m. kir. ügyész úrnak.

dr. Brünner-Bényi Tibor m. kir. ügyész úrnak.

Mélyen tisztelt Ügyész úr, Kedves Barátom!

Mélyen tisztelt Ügyész úr, Kedves Barátom!Nehéz szívvel vettem kezembe a tollat, mert meggyőződésem, hogy ennek a szomorú ügynek a lefolyását helyes dolog volna szabadjára engednem. Annál is inkább, kedves barátom, mert feltétlenül hiszek igazságszolgáltatásunk tökéletességében. Már amennyire a gyarló ember ilyenfajta tevékenysége tökéletes lehet. Mindenekfelett helyesnek kell tartanom az elmúlt évek politikai bűnöseinek példamutató felelősségre vonását. És szentül hiszem, mert fájdalmas volna nem hinnem, hogy hatóságainkat ebben a munkában a javító-, nevelőszándék vezeti, s nem akar többé a bosszúállással szerencsétlen, megnyomorított hazánkban ismét olajat önteni erre a félelmes, lappangó tűzre.

Nehéz szívvel vettem kezembe a tollat, mert meggyőződésem, hogy ennek a szomorú ügynek a lefolyását helyes dolog volna szabadjára engednem. Annál is inkább, kedves barátom, mert feltétlenül hiszek igazságszolgáltatásunk tökéletességében. Már amennyire a gyarló ember ilyenfajta tevékenysége tökéletes lehet. Mindenekfelett helyesnek kell tartanom az elmúlt évek politikai bűnöseinek példamutató felelősségre vonását. És szentül hiszem, mert fájdalmas volna nem hinnem, hogy hatóságainkat ebben a munkában a javító-, nevelőszándék vezeti, s nem akar többé a bosszúállással szerencsétlen, megnyomorított hazánkban ismét olajat önteni erre a félelmes, lappangó tűzre.

(Ez volt a bevezetés. Simeon leveleiben mindig megvolt a bevezetés, a tárgyalás és a befejezés, annak klasszikus módján, és erre tanította gyermekeit is. A levél a művelt ember lelkének tükre – emlékezett szavaira Viola –, olyan tükör, mely képét őrzi az enyészet után is. Úgy írjon hát levelet az egyszerű ember, mintha művet írna a halhatatlanságnak. Akkor is, ha csak utódai emlékezetében akar élni. Fontosabb hagyaték ez minden emberi javaknál. Hátra maradt sorai ne legyenek szertelen asszonyi fecsegések. Simeon József ritkán írt levelet, de amit borítékba tett, mindezek szem előtt tartásával írta.)