HARMADIK FEJEZET-2
2687 Words
Kyra látta, hogy fivérei a közelben haladnak mellettük és csalódottságot érzett, hogy nem akarták jobban védeni őt és nem ajánlották fel, hogy elkísérik őt. Állandóan versenyeztek csak vele. Szomorúan állapította meg, hogy mindig is ez jellemezte a kapcsolatukat, nem tudta megváltoztatni őket. Sokkal jobb volt náluk. Fivérei hősködése általában csak bajba sodorta őket.
- Én is szeretnék csatlakozni hozzád - mondta Anvin. - A gondolat, hogy egyedül szeled át Escalont nem hagy nyugodni - tette hozzá sóhajtva. - Apádnak viszont nagyobb szüksége van rám, mint bármikor eddig. Megkért, hogy tartsak vele délre.”
- Én is – szólalt fel Arthfael. - Én is csatlakoznék hozzád, de engem is délre szólít a kötelesség.
- Én hátra maradok és Volist védem majd a távollétében - tette hozzá Vidar.
Kyrát meghatotta a támogatásuk.
- Ne aggódjatok - válaszolta. - Három nap lovaglás áll előttem. Minden rendben lesz.
- Rendben lesz - kapcsolódott be Baylor is a beszélgetésbe, miközben közelebb lépett. - És az új lovad segítségedre lesz ebben.
Ezzel a lendülettel Baylor szélesre tárta az istálló ajtaját és a többiek által követve elindult befelé az alacsony kőépületben, amelyet megtöltött a lovak nehéz szaga.
Kyra szeme lassan hozzászokott a félhomályhoz a nyirkos és hideg istállóban, amelyet a lovak izgatott hangja töltött be. Fel-alá nézelődött az istállóban és megpillantotta a leggyönyörűbb lovakat, amelyeket valaha is látott. Erősek, nagyok és csodálatos lovak voltak, feketék és barnák vegyesen, mindegyik bajnok a maga módján. Egy kész kincseskamra volt.
- A Lord emberei megőrizték maguknak a legjobbakat - magyarázta Baylor igazán elemében érezve magát a sorok között lépkedve. Megfogott egy lovat itt, megérintett egy másikat amott és úgy tűnt a lovak élettel telnek meg a jelenlétében.
Kyra lassan haladt, próbált mindent magába szívni. Mindegyik ló egy-egy műalkotás volt, nagyobbak voltak, mint amiket látott, szépségesek és erősek.
- Neked és a sárkányodnak köszönhetően ezek most már a mieink. - mondta Baylor. - Azt választod, amelyiket csak akarod. Apád lelkemre kötötte, hogy az első választás a tiéd.
A lány le volt nyűgözve. Ahogy az istállót tanulmányozta érezte milyen teher rakódik rá, tudva, hogy ilyen lehetőség csak egyszer adódik életében.
Lassan sétált, kezét a sörényeken futtatva, érezve puhaságukat és lágyságukat, erejüket. Nem tudott választani.
- Melyiket válasszam? - kérdezte a lovászt.
Ő csak mosolygott és a fejét ingatta.
- Egész életemben lovakat treníroztam - mondta. - Felneveltem őket. Egy dolog van, amit megtanultam, hogy nincs két egyforma ló. Az egyik gyors, a másik inkább kitartó, valamelyik erős még mások inkább teherhordók. Némelyik túl büszke ahhoz, hogy teherhordó legyen. És vannak, amelyek harcra termettek. Némelyik lovagi tornára való, mások harcolni akarnak, még mások hosszú háborúkra valók. Van, amelyik a legjobb barátod lesz, még mások elfordulnak tőled. Kapcsolatod egy lóval varázslatos dolog. Számítania kell rád és neked is rá. Válassz jól és a ló örökké melletted marad, háborúban és csatában egyaránt. Nem lehetsz jó harcos egy ló nélkül.
Kyra lassan sétált a lovak között, szíve izgatottan vert. Némelyik ránézett, némelyik elfordította a fejét, valamelyik nyerített és izgatottan dobolt a lábával, még mások nyugodtan álltak. Várta, hogy kialakul egyfajta kapcsolat közöttük, de nem történt semmi. Frusztráltnak érezte magát.
Ekkor hirtelen a lány bizsergést érzett a gerincében, mintha villám csapott volna belé. Olyan volt, mintha egy éles hang töltötte volna be az istállót, mintha azt mondták volna neki, hogy az az ő lova. Nem úgy hangzott, mint egy tipikus ló, sokkal mélyebb és erősebb hangja volt. A hang kitűnt a többi közül, mintha egy vad oroszlán próbált volna kitörni a ketrecéből. Egyszerre vonzotta és töltötte el ijedséggel.
Kyra a hang felé tartott az istálló végébe, ahol deszkák törtek szanaszét. Látta, hogy összetörik a karám, deszkák repültek mindenfelé és néhány ember sietett oda, hogy megpróbálják bezárni a törött kaput, amelyet a ló megpróbált összetörni patáival.
A lány odasietett a kavarodáshoz.
- Hová szaladsz? - kérdezte Baylor. - A legjobb lovak itt vannak.
Kyra figyelmen kívül hagyta őt, és egyre gyorsabban sietett, ahogy a szíve diktálta. Tudta, hogy őt hívja.
Baylor és s többiek igyekeztek utolérni a lányt, aki az istálló végéhez közeledet és amint odaért egyszerűen elállt a lélegzete. Egy lószerű lényt látott maga előtt, de kétszer akkora volt, mint a többi, a lábai olyan vastagok voltak, mint három fatörzs. Két kicsi, borotvaéles szarva volt, amelyek alig látszottak a füleitől. A szőre nem barna vagy fekete volt, mint a többinek, hanem skarlátvörös, még a szemei zölden izzottak. Közvetlenül őt nézte, amitől egyszerűen elállt a lélegzete. Meg sem tudott mozdulni.
A teremtmény magasan fölé tornyosult, miközben morgó hangot hallatott, kivillantva az agyarait.
- Milyen ló ez? - kérdezte Baylort suttogó hangon.
A lovász rosszallóan rázta a fejét.
- Nem ló ez - mondta homlokát ráncolva -, hanem egy fenevad. Egy szörny. Nagyon ritka. Egy Solzor. Pandesia távoli sarkából hozták. A Kormányzó trófeakánt tartotta. Nem tudta megülni ezt a teremtményt, senki sem volt képes rá. A Solzorok vad lények, nem lehet őket megszelídíteni. Gyere, csak ne pazarolod a drága idődet. Vissza a lovakhoz.
Kyra azonban földbe gyökerezve állt tovább, képtelen volt másfelé nézni. A szíve hevesebben vert mikor rájött, hogy a teremtmény rá várt.
- Ezt választom - monda a lovásznak.
Baylor és a többiek elsápadtak, és úgy tekintettek rá, mint egy őrültre. Ezt sugallta a döbbent csend is.
- Kyra - kezdte Anvin - apád sohasem engedné meg.
- Az én választásom, vagy sem? - kérdezte.
Anvin összeráncolta szemöldökét és csípőre tette a kezét.
- Ez nem egy ló - folytatta - hanem egy vadállat.
- Meg fog ölni téged- tette hozzá Baylor.
Kyra a lovász felé fordult.
- Nem te mondtad, hogy hallgassak a megérzéseimre? - kérdezte. - Nos, ide vezettek engem. Ez az állat és én összetartozunk.
A Solzor hirtelen felemelte a hatalmas lábait és összetört még egy fakaput, szilánkokat szórva szerte szét, menekülésre késztetve a katonákat. Kyra le volt nyűgözve. Egyszerre volt vad és féktelen, ugyanakkor lenyűgöző. Az állat túl nagy volt arra a helyre, túl nagy a fogsághoz és sokkal magasabb rendű a többiekhez képest.
- Miért neki kellene megkapnia? - kérdezte Brandon előrelépve, a többiek pedig félrehúzódtak előle. - Idősebb vagyok nála, magamnak akarom.
Mielőtt a lány válaszolhatott volna, Brandon előreszaladt, hogy megfogja. Fel akart ugrani a hátára, és mikor felérkezett a Solzor felágaskodott és levetette őt a hátáról. Brandon keresztül repült az istállón és a falnak csapódott.
Most Braxton szalad előre, hogy ráüljön, ám az állat megrázta a fejét és felsértette a fiú karját az agyaraival.
Brandon vérző kezét szorítva, visítva szaladt ki az istállóból. Braxton miután lábra állt szintén futni kezdett, a Solzor éppen csak elvétette őt a következő harapással.
Kyra csak nyugodtan állt, minden félelem nélkül. Tudta, hogy vele másképp viselkedik majd. Érezte a kapcsolatot önmaga és a fenevad között, ugyanúgy, mint Theos esetében.
A lány hirtelen előrelépett, bátran a halálos agyarak sugarába. Meg akarta mutatni, hogy bízik a Solzorban.
- Kyra! - kiáltotta rá Anvin ijedten. - Lépj hátrébb!
A lány azonban figyelmen kívül hagyta őt. Csak állt és meredten nézett a fenevad szemébe.
A fenevad viszonozta a nézését, lassú morgó hangot eresztett ki a torkán, mintha tépelődne, hogy mit csináljon. Kyra belül reszketett a félelemtől, de nem hagyta, hogy a többiek ezt észrevegyék. Kényszerítette magát, hogy bátorságot sugározzon. Lassan emelte fel a kezét, előrelépett és megérintette a skarlátvörös bundát. Sokkal hangosabban mordult fel, vicsorítva az agyaraival és a lány jól érezte a benne rejlő haragot és frusztrációt.
- Engedjétek el a láncáról - parancsolta.
- Micsoda!? - csodálkozott egyikük.
- Nem túl bölcs dolog - tette hozzá Baylor, félelemmel a hangjában.
- Tegyétek, amit mondtam! – csattant fel a lány, érezve a növekvő erőt a hangjában, ahogy a fenevad akarata áramlott rajta keresztül.
A katonák kulcsokkal a kezükben szaladtak előre, hogy kinyissák a láncokat. Ezalatt a fenevad le sem vette mérges szemeit a lányról, vicsorgott, mintha el akarná ijeszteni.
Amint a láncok lehullottak, a vad dobolni kezdett a lábaival, mintha támadásra készülne.
De különös módon semmi nem történt. Csak bámult Kyrára, és haragja lassan megértésbe, szinte már csodálatba csapott át.
Lassan leengedte a fejét, egy apró gesztust téve, szinte észrevehetetlent, amelyet csak a lány látott. Kyra előre lépett, megragadta a sörényét és egy gyors mozdulattal felült a hátára.
Mindenkinek elállt a lélegzete a teremben. A fenevad megrázta magát és felágaskodott, de Kyra érezte, hogy ez a műsor inkább a többieknek szól. Nem akarta őt levetni a hátáról, csak megpróbált ellenszegülni, hogy kiderítse, kinél van az irányítás és meddig mehet el. Tudatni akarta a lánnyal, hogy ő vadnak született és senki sem törheti be.
Nem akarlak megszelídíteni, mondta a lány gondolatban. Én csak a társad akarok lenni a harcban.
A Solzor megnyugodott, még rúgkapált, de már nem olyan vadul, miközben hallgatta a lányt. Hamarosan abbahagyta a mozgást, nyugton maradt Kyra alatt, de a többiekre úgy morgott, mintha meg akarná őt védeni.
A lány nyugodtan ült a Solzor hátán, onnan nézett le a többiekre, a tengernyi tátott szájjal beámuló férfira.
Kyra lassan elmosolyodott, elöntötte a győzelem érzése.
- Ez – kezdte -, az én választásom. A neve pedig Andor.
Kyra kilovagolt Andor hátán a vár udvarának közepére, miközben apja katonái, ezek a harcban edzett férfiak, csodálattal nézték. Még egyikük sem látott ehhez foghatót.
Kyra könnyedén fogta a sörényt, megpróbálva nyugtatni a morgó állatot. Mialatt Baylor egy nyerget erősített a hátára, Kyra próbálta megtartani az egyensúlyát. Nem akart leszállni, mivel már most sokkal erősebbnek érezte magát attól, hogy ez a fenevad alatta volt, mint előtte bármikor.
Dierdre mellette lovagolt egy csodálatos kancán, amelyet a lovász választott neki. Együtt szelték át az udvart, amikor Kyra észrevette az apját a távolban, aki már a kapuban állt, várva őt. Ott állt az emberei gyűrűjében, akik félelemmel és csodálattal vegyesen nézték, ahogy megüli ezt az állatot.
A lány látta a szemükben a csodálatot és ez bátorsággal töltötte el. Ha Theos nem is tér vissza hozzá, most már van egy csodálatos társa.
Lepattant a nyeregből, amikor az apjához ért, Andor-t a sörényénél fogva vezette. Látta apja szemében a kétséget. A tekintette újra tudatosította benne, hogy nemcsak ő tartott ettől az utazástól. Egy rövid pillanatra a férfi leengedte marcona tekintetét és apai szeretettel tekintett a lányára. A lány látta rajta a küzdelmet, a tépelődést.
Pár lépéssel arrébb állt meg, szemben vele és a csend csak egyre nőtt, ahogy a katonák körbevették őket, hogy lássák a búcsúzást.
A lány rámosolyodott.
- Ne aggódj, apám. Erősnek neveltél.
Apja csak bólintott helyeslően megerősítésként, de a lány látta rajta, nem biztos magában. Ő mindenek felett mégis csak az apja volt.
Apja az eget kémlelte.
- Ha most eljönne érted a sárkányod - kezdte - akkor percek alatt átszelnéd Escalont. Vagy ami még jobb, meg tudna védeni bármilyen veszélytől, amely csak utadban áll.
Kyra szomorúan elmosolyodott.
- Theos elment, Apám.
Apja csodálkozó szemekkel nézett rá.
- Örökre? - kérdezte, olyan hangsúllyal, ahogy a hadurak szokták kérdezni az embereiket csata közben, olyan dolgokról, amelyet nem akarnak tudni, de meg kell kérdezni.
A lány lehunyta a szemét, miközben próbált válaszolni. Azt akarta, hogy Theos feleljen neki. De nem jött, csak néma csend. Csodálkozott, hogy valaha is volt valamilyen kapcsolata a sárkánnyal, vagy lehet csak képzelte az egészet.
- Nem tudom, Apám - mondta becsülettel.
A férfi csak biccentett, tudomásul véve a választ, úgy ahogy az emberek tudomásul vesznek dolgokat, ahogy vannak.
- Emlékezz arra, amit én… - kezdett bele az apja.
- KYRA! - hasított egy izgatott kiáltás a levegőben.
Kyra, ahogy a hang irányába tekintett az emberek szétváltak, és a szíve hevesen dobbant, amikor megpillantotta Aidant, amint épp átszalad a városkapun, nyomában Leóval, akivel az imént ugrottak le egy szekérről. A fiú egyenesen hozzá szaladt, meg-megcsúszva a havon, még Leo messze előtte szaladt, egyenesen a lány karjaiba.
A lány nevetett, ahogy Leo feldöntötte őt, miközben a mellkasán állt a négy lábával és az arcát nyalogatta. Mögöttük Andor morogni kezdett, védve a lányt. Ezt hallva Leo leugrott és visszamorgott a fenevadra. Mindketten félelem nélkül, egyformán védték a lányt, amit Kyra nagy megtiszteltetésnek érzett.
Felugrott és közéjük állt, Leót visszatartva.
- Rendben van Leo - mondta. - Andor a barátom. És Andor - tette hozzá felé fordulva -, Leo is a barátom.
Leo nyugodtan leült, de Andor folytatta a morgást, bár sokkal halkabban.
- Kyra!
A lány Aidan felé fordult, aki a karjaiba szaladt. Olyan erősen ölelte, amilyen erősen csak a kis kezével tudta. Jó érzés volt újra az öccsét látni, hiszen biztos volt benne, hogy nem látja őt többet. Ő volt az egyetlen a normális dolog az életében, ami megmaradt az elmúlt időszak viharos eseményei között, az egyetlen, ami nem változott.
- Hallottam, hogy itt vagy - mondta a fiú sietve - és gyorsan szereztem egy fuvart, hogy láthassalak. Olyan boldog vagyok, hogy újra látlak.
A lány szomorúan mosolygott.
- Sajnos nem sokáig maradok, öcsém.
A fiú arcán kétségek cikáztak.
- Elmész? - kérdezte kétségbeesetten.
Apja szólt közbe.
- Épp indulni készült a nagybátyához - magyarázta. - Engedd őt elmenni.
Kyra észrevette, hogy az ő nagybátyát mondta és nem azt, hogy a tiétek.
- Akkor vele tartok!
Apja csak a fejét rázta.
- Nem.
Kyra mosolyogva nézett le öccsére, aki olyan bátor volt, mint mindig.
- Apánknak máshol van rád szüksége - mondta.
- A csatamezőn? - kérdezte Aidan, várakozóan fordulva az apja felé. - Hallottam, hogy Esephus felé indulsz - tette gyorsan hozzá. - Én is menni akarok veled!
De ő csak a fejét rázta.
- Volisba kell menned - mondta. - Ott kell maradnod az embereim védelme alatt, akiket hátrahagyok. A csatamező nem neked való még. Majd legközelebb.
Aident elöntötte a pír a csalódottságtól.
- De én harcolni akarok, apám! - tiltakozott. - Nem kell, hogy őrizzenek a nőkkel és gyerekekkel együtt egy üres erődben.
A katonák halkan nevettek, de az apja továbbra is szigorúan nézett.
- Meghoztam a döntésemet - válaszolta kurtán.
Aiden a homlokát ráncolta.
- Ha nem mehetek Kyrával, sem pedig veled - kezdett bele a fiú -, akkor mi értelme volt a csatákról és a fegyverekről tanulnom? Mi célt szolgált akkor a kiképzésem?
- Növessz szőrt előbb a mellkasodon öcsém -, mondta Braxton nevetve, előlépve Brandonnal az oldalán.
A nevetés egyre hangosabb lett az emberek között, amitől Aidan teljesen elpirult, leforrázva állt a többiek előtt.
Kyra rosszul érezte magát, letérdelt az öccse elé, ránézett, miközben kezét az arcára tette.
- Te leszel a legjobb harcos mindközül - bátorította gyengéden, úgy hogy csak ő hallja. - Légy türelmes. Addig is, vigyázz Volisra. Neki is szüksége van rád. Hadd legyek rád büszke. Ígérem, visszatérek, és egy nap együtt küzdünk majd nagy csatákban.
Aidan meglágyult egy kicsit, majd előre dőlt és újra megölelte a nővérét.
- Nem akarom, hogy elmenj - mondta halkan. - Volt egy álmom rólad. Azt álmodtam… - vonakodva folytatta, mialatt a nővérére nézett -, hogy meghaltál.
Kyrát sokkolták a szavak, különösen a tekintet, ami a fiú szemében tükröződött. Teljesen letaglózta. Nem tudta, hogy mit mondjon. Anvin lépett előre és terített egy vastag bundát a lány vállára, hogy melegítse. Igaz jó öt kilót is kitett a súlya, de teljesen kizárta a szelet és elűzte a hideget a hátáról. A férfi mosolygott rá.
- Hosszú éjszakáid lesznek, és messze kerülöd majd a tábortüzeket - mondta neki egy ölelés kíséretében.
Apja is előlépett, szintén megölelte, olyan erősen, ahogy csak egy hadúr tudja. A lány is megölelte őt, elveszve az izma között, biztonságban érezve magát.
- A lányom vagy - mondta határozottan. - Ne feledd ezt el. - Majd olyan halkan, hogy a többiek ne hallják még hozzátette: - Szeretlek.
A lány tele volt érzelmekkel, de mielőtt válaszolhatott volna az apja sarkon fordult és elsietett, majd Leo ugrott oda hozzá és nyomta az orrát a mellkasához.
- Veled akar menni - mondta Aidan. - Vidd magaddal, sokkal nagyobb hasznodra lesz, mint nekem, bezárva Volisba. Egyébként is te vagy a gazdája.
Kyra átölelte Leo nyakát, nem tudva visszautasítani, hogy vele tartson. Tetszett neki az ötlet, hogy magával vigye, hiszen eddig is borzasztóan hiányzott neki. Jó hasznára lenne egy újabb pár fül és szem az utazás során, és hát senki sem volt hozzá lojálisabb, mint Leo.
A lány újra felkapaszkodott Andorra, miközben a katonák félreálltak. Fáklyákkal álltak sorfalat egészen a hídig, ezzel is kimutatva tiszteletüket, elűzve a sötétséget, megvilágítva számára az utat. Kyra elnézett a válluk felett, ahol az egyre sötétedő eget látta és a vadont, amely várt rá. Izgatottsággal vegyes félelemmel, de leginkább kötelességtől hajtva indult el az úton. Célja volt. A legfontosabb küldetés elé nézett, egy olyan elé, amely nemcsak az övét, de egész Escalon sorsát meghatározza. Nem is lehetett volna nagyobb a tét.
Botja az egyik, még íja a másik vállán lógott, még két oldalt Dierdre és Leo haladtak. Andor hátán, apja katonái tekintetének kereszttüzében Kyra elindult a városkapu felé. Eleinte lassan haladt a fáklyák és emberek sorfala között, mintha egy álomban sétálna a végzete felé. Nem nézett vissza, nem akarta meggondolni magát. Egy kürt szólalt meg mély hangon, az elindulás és a tisztelet jeleként.
Megpróbálta sarkával gyorsabb vágtára ösztökélni Andor-t, de az már elfogadta őt. Magától is futni kezdett, először ügetve, majd galoppozva. Néhány pillanat múlva Kyra már Argos kapuin kívül találta magát a hómezőn, ahol a hideg szél fújta a haját és nem volt más előtte csak a hosszú út, vadállatokkal és az egyre ereszkedő fekete éjszakával.
- Writer
