TIZENNYOLCADIK FEJEZET
- Vérangolnák! – kiáltotta Seavig.
Duncan felemelte a kardját, és lesújtott a vastag, vörös angolnákra, amelyek a lábán tekeregte. Az Ire tó hirtelen életre kelt. Érezte, ahogy a húsára ragadnak, mint ahogy a többi emberére körös-körül, akik hangosan kiabáltak, és csapódtak a vízbe. Ahogy a kardját lóbálta látta, nem tud elég erőt kifejteni a sűrű vízben, hogy igazi kárt okozzon ezeknek az élőlényeknek.
Miközben azt érezte, hogy lefelé húzzák, Duncan az övéhez nyúlt, megragadta a tőrét, és lesújtott vele. Csikorgó hangot hallott, melyet buborékok követtek a felszínen, miközben az angolna ernyedten nyúlt el mellette.
- Tőröket! – kiáltotta Duncan az embereinek.
Ahogy a ködsétálók eltűntek a köd is felszállt körülöttük, így Duncan láthatta, hogy az emberei követik
