Ha nem is mondták a rómainak, megérezhette valahogy. A szolgája néha megkésve, hebegve adta át a szavait, s Tarkacsu látta a rómain, mikor kezdett bele a valódi mondandójába. Egy nagyúr olvasson mindenki arcáról, de az ő arcáról ne tudjon senki sem olvasni… A római követ bőre megsápadt, az ősi, lelkekkel teli tűz lángjai sem tudták élettel telivé festeni. Vértelenné vált ajka megremegett, ahogy kereste a szavakat, amiket olyan szívesen forgatott és csűrt-csavart.
Egy nagyúr olvasson mindenki arcáról, de az ő arcáról ne tudjon senki sem olvasni…Tarkacsu kérdőn felvonta a szemöldökét.
– Ez az, amit a bazileosz11 üzenni nekitek – adta át végül a követ beszédét a szolga. – Ezt a kérdést üzeni a hatalmas bazileosz: miért nem űzitek el a besenyők onnan, ahol laknak ők most és ahol laktatok ti
