– Igen jó helyet leltünk!
Kál hangja messziről elérte Tarkacsut. A fiatal úrfiú szürke, lobogó árnyékként sejlett a visszatérő fürkészek élére ugorva, de hangja előtte járt.
Nem csak a vele érkezett lövők kiáltottak vissza örömmel. Igen megszerette mindenki a fiatal legényt, akit Bogát bő a szalai és somogyi századok élén küldött a nagyúri hadba, mintegy hadnagyukként. Pedig igen fiatal volt, annyi tavaszt sem ért meg, mint a bajor nyémecek gyermeknek mondott királya, akinek a hadait pár éve vérbe fojtották és az Enns folyóig kergették. De Kál a puszta vére volt, nem valami nyémec, akit lelketlen kőfalak közt szültek és papok neveltek.
Bogát egy tapasztalt nemzetségfőt is rendelt Kál mellé, hogy igazgassa a hadak útján, azonban a zászlójele alatt érkezett századok úgy függtek a fiatal l
