Tizenkettedik Fejezet
Erec az első napfelkeltekor kilovagolt, és mire a második nap is magasra hágott az égen, a földút kiszélesedett, egyre simább és egyenletesebb lett, egyre ritkábban tátongtak benne lyukak. Az éles, kiugró köveket apró kavicsok váltották fel, majd fehér zúzalékkal gondosan leszórt út következett, és Erec tudta, hogy végre városhoz közeledik. Egyre több emberrel találkozott, gyalogszerrel haladtak az úton, holmijukat és árujukat cipelték, széles karimájú kalappal védekeztek a nyári hőség ellen. Az úton egyre nőtt a forgalom, mindkét irányba jó sokan tartottak ezen a csodás nyári napon, egyesek ökröket hajtottak, mások szekéren ültek. Az eddig utazással töltött napok száma alapján Erec úgy okoskodott, hogy Savariához, a déli erődvároshoz közeledhet. A város szépséges as
