TIZENHARMADIK FEJEZET
Kyra botladozott a hóban, igaz mostanra elmúlt a térdfájása, ami végig követte útját a Tövisfák között, ahogy a botjára támaszkodva próbált keresztülvágni a hóviharon. Olyan erővel tombolt a vihar, hogy még a fák vastag ágain is keresztülhatolt a széllökések csaknem félbe hajlították a fákat. Szél és hó korbácsolta az arcát, megnehezítve minden lépést, megnehezítve hogy egyáltalán talpon maradjon. A szél folyton belekapott, minden erejére szüksége volt, néhány lépés megtételéhez.
A vérvörös hold már rég eltűnt, mintha csak a vihar nyelte volna el. Nem maradt fény, ami segítségével tájékozódni lehetett volna. Egyedül csak Leo maradt mellette. Lassan, sebesülten vonszolta magát a farkasra támaszkodva. Az ő jelenléte jelentette az egyetlen vigasz számára. Minden egyes
