Darja Alekszandrovna levélben kérte, hogy adjon kölcsön Kittynek egy női nyerget. „Azt mondják, magának van ilyen – írta. – Remélem, személyesen fogja áthozni.”
Ez már tűrhetetlen volt. Hogyan alacsonyíthatja le ennyire egy okos, finom asszony a húgát? Tíz választ is írt, de mindet széttépte, s végül válasz nélkül küldte át a nyerget. Azt írni, hogy átmegy, lehetetlen, hiszen nem mehet át; azt írni, hogy nem mehet át, mert nem tud, vagy mert el kell utaznia, még rosszabb. Válasz nélkül küldte át a nyerget, azzal a tudattal, hogy szégyenletes dolgot művelt, és másnap, az egész gazdaságot az intézőre bízva, elutazott egy távoli járásba, barátjához, Szvijazsszkijhoz, akinek kitűnő szalonkás lápjai voltak a határban, és aki nemrég írt neki, kérve, hogy váltsa valóra régi szándékát, látogassa
