Ilyen álmodozások közepette, vigyázva, mindig a mezsgyékre irányítva a lovát, nehogy letapossa a zöldet, végül kiért a lóherét vető munkásokhoz. A vetőmagvas szekér nem a szélen, hanem a felszántott föld közepén állt, az őszi búzavetésre használt táblát feltúrták a kerekei, szétkapálták a ló lábai. A két munkás a mezsgyén üldögélt, nyilván egymásnak adták a pipát. A szekéren a magvakkal kevert föld nem volt meglazítva, vagy összetapadt, vagy rögökké fagyott. Amikor a gazdát észrevették, Vaszilij odament a szekérhez, Miska meg vetni kezdett. Ez nem volt rendben, de a munkásokra Levin ritkán haragudott meg. Amikor Vaszilij odament, Levin rászólt, hogy vezesse ki a lovat a mező szélére.
– Nem baj, tekintetes úr, kinő ez úgyis – felelte Vaszilij.
– Kérlek, ne vitatkozz – mondta Levin –, tedd
