AKARATLAN TANÚ
Akaratlan tanúja voltam én, szerencsétlen fejem, egy éjszaka az öregasszony és István úr különös disputájának. Minden erőmet megfeszítve gondolkodom most, hogy azt az éjszakai beszélgetést híven jegyezzem le, mert úgy gondolom, abból a későbbi eseményekre így utólag, sok világosság derül.
Akaratlan tanúságomnak két oka volt. Az első az, hogy noha értelmes és hasznos nevendék leánykának tartottak, mégsem vettek engem élő, érző s gondolkodó emberszámba az urak. Ahogy öltözni, vetkezni s mosakodni nem restellt előttem az öregasszony, s későbben, mikor hozzá is bejártam, Zsuzsanna asszony sem, úgy – különösen, ha haragosak és indulatosak voltak – szólni sem restelltek egymáshoz énelőttem. Az asztalnál szolgáló cselédség előtt gyakran fordították franciára a szót Mihály úrék, e
