MESTERSÉGÜNK JEGYÉBEN
(Pillanatképek)
(Pillanatképek)Fellengzős ifjúságomban azt hirdettem – vagy képzeltem inkább –, hogy írónak lenni: állapot. Az író – gondoltam – fogalmaz éjjel-nappal; megfigyel, általánosít, érez, jellemez minden idegszálával és szakadatlanul. Szerkeszt akkor is, mikor még messze van a végső formábaöntés idejétől. Akkor is „ír”, mikor látszólag mit sem csinál, és a munka kézi elvégzése már csak szorgalom, önfegyelem, türelem kérdése nála. Felháborodtam volna, ha valaki az írást csak mesterségnek vagy éppen szakmának nevezi. Miután az írást nem kötötték szakvégzettséghez vagy iparengedélyhez, természetesen nem csodálkoztam rajta, ha a cecei postamesternő, a balmazújvárosi gimnáziumi tanár, szerelmes unokahúgom, Bulcsú utcai otthonunk házfelügyelője vagy a Pamutgyár
