– Ülj le! – mondta Bákody, és ő maga felállt.
Gabi döbbenete egyszerre ideges kapkodásban tört ki. Cigarettáért nyomorgatta a zsebét.
– Itt van! Gyújts rá! – szólt Bákody, és az ágy széléhez támaszkodott.
– Hajnalban utazol.
– Mi történt? – Gabi leült a tágas és egyetlen bőrfotelbe. Arca, mintha apja izmait utánozná, önkéntelen merevedett.
Bákody elébe tartotta a táviratot.
– Úgy gondolod, hogy én menjek? – kérdezte Gabi hosszú szünet után. Heveset szippantott. – Miért?
– Tárgyalásom van. Holnap is, holnapután is, tizenkettedikén is. Halaszthatatlan.
– Úgy tudom – mondta Gabi, s borzongva gondolt az ismeretlen rokon temetésére, amin neki ott kell lennie –, hogy Göncze Péter a Laci bácsi fia.
– Hát ne menj! – csikordult Bákody – ha mindent jobban tudsz és okosabb vagy. Göncze Péter
