– Ne reméld! – kiáltott Mili egyszerre elzöldülve, kiugró szemmel. – És ne tarts bolonddá. Mi vagyok én? Színészgép?
– Nem. Mert még színész se vagy. Most válik meg, hogy leszel-e valaha. De attól félek, hogy gyöngének és tehetségtelennek bizonyulsz. Míg egyedül éltél, lobogott benned valami jóravaló, vad indulat…
– Mert egyedül éltem! Azért!
– Azért!? Annyi tűz volt benned csak, arra való csak, hogy az asszonyiságod lobogjon föl a nászéjszaka után?
– Móni! – mondta Mili, és dühösen kitépte a karját – ne beszélj őrültségeket! Miféle nászéjszakáról beszélsz? Már három évvel ezelőtt a szeretőd voltam…
– De csak azóta vagy az enyém, mióta mellettem alszol végre…
– Én nem is szeretek egy szobában aludni, és disznóság Makulártól, hogy Bákodynak kétmilliót ad, neked meg csak másfelet. Ha e
