Arra nem maradt ideje, hogy a fiának új kabátot vegyen. Ha Zaza nem toppan be olykor, s nem csinál rendet, Gabival senki sem törődött volna. De a jó Zaza jött, kedvesen, bodrosan, szelesen, fecsegően.
Egyszer az utcán csípte el a tizennyolc éves Gabit, hazakísértette magát, és arról csevegett, hogy milyen kelengyét vásárolt az unokahúgának, akit ők adnak férjhez Joachimmal, mint keresztgyermeküket. Gabi illedelmes mosolygással hallgatta, s jóleső melegség járta át, mert Zaza megengedte, hogy belekaroljon. Selyempaplanokról és csipkés huzatokról beszélt Zaza, és Gabi azt mondta nevetve, gyerekesen:
– Ha majd én házasodom, megkérem Zaza nénit, hogy a menyasszonyom kelengyéjét megrendelje. Mindent Zaza nénire bízok.
– A menyasszonyt is?
– Lehet, hogy azt is. Lesz egy, a menyasszonynál is
