Elkéri, belemélyed.
Karacs Teréz szerette volna felvidámítani, s hogy másra terelje a szót, Benke magistert tréfásan kollégaként üdvözölte, s nevetve kérdezte, hogy a nőnevelés ügye Miskolcon hogy áll.
– Ott rosszul – felelte Benke csendesen, gúnyos mosollyal. Félreteszi a névtelen írást. – Éppen kérdezni akartam húgomat, hogy nem tud-é az én Juci leányom számára egy megfelelő iskolát.
– De hová járt Juci eddig?
– Ő a diósgyőri koronauradalom iskolájába.
– S ki ott a tanító?
– Ott egy ósdi, hozzá nem értő ember.
– De ki?
– Én, húgom – hahotázik Benke, s Karacsék erőltetett mosollyal hallgatják a furcsa tréfát. Benke véreres, kacagástól könnyes szemét törülgeti, majd legyint: – Juci nem iskolába való! Számolni nem szeret, a grammaticát utálja, németül egy hangot sem beszél!
Karacs
