AHOGY SZOLGÁJA LÁTHATTA
„Nem jártam én soha a Parnasszus hegyén. Fikarcnyi igazi poétái talentum sem leledzik énbennem” –mondja magamagának a török kaftánt viselő, zömök testű, fejedelmi kamarás úr, és elmosolyodik.
„Ám vannak idők, mikor mégiscsak verset fabrikál a betűvető ember” – teszi hozzá fejét csóválva, és a szemöldöke kétkedően felhúzódik.
A számadással még a hajnali misét követő közös reggelizés után elkészült. Idehaza, ezen a ha-jobb-nin-csen-sem-akármilyen rodostói szállásán. Nem volna rossz ház ez, amelyik neki jutott a Magyarok utcájában; három helyiség is van benne, s még bútorzat is. Szolgája, kit a fejedelem adott melléje, az ő legnagyobb szobája alatt lévő, ablaktalan odúban lakik.
Ambrusnak szólítja, ha óhajt tőle valamit. Nem sok szót kell Ambrusra vesztegetnie, ért
