7.
– Köszönöm lelkem, a jóindulatát – mondja Minka néni Leticiának, – de azt a kárt, amit az izgalom a Lenka szívének okozott, azt nem tudja megtéríteni senki. Csak az Úristen, ha megszán, s egyszer mindkettőnket magához szólít.
– Mit mond az orvos, Minka néni?
– Az orvos? Pihenést. Nyugalmat. Kényelmes életet. Már nem is igen mondja, hiszen tudja, hogy úgysem lehet. Aztán erős csillapítókat ad. Ahogy szokott… Környezetváltozást.
– Hát, kezét csókolom, azt talán részben meg tudjuk oldani. Hatalmazzon fel engem Minka néni, hogy a nevükben elintézzem magam. Veturiáék elmennek tizenötödikén. Addigra keresünk új lakót. Egyet kettőjük helyett, aki egyedül kétszer annyit fizet, mint ők. És addig is, bocsánatot fognak kérni a Damian kisasszonyok.
– Minek lelkem, minek? Csak felizgatnák Lenká
