Látom én jól, hogy szavaimra
felém e szép dombok megett
börtönajtók nyílnak maguktól,
mint hajlongó lakájsereg.
Látom én jól, hogy szavaimra
felém
e szép dombok megett
börtönajtók nyílnak maguktól,
mint hajlongó lakájsereg.
– írta a befejező versszakok egyikében. Kolozsvárra kellett hát elküldenie a hőskölteményt kedves hőseiről, a „szegény szegények, kényszerült, ártatlan, kedves tolvajokról”. S még itt sem csaphatta fel a sisakrostélyt: a honi ügyész még a kolozsvári kötetért is torkon ragadhatta volna, tehát nem Illyés Gyula írta a kötetet, s még csak nem is I. Gy. Valaki, akinek Gábor, Géza, Gedeon, Gáspár, Gerzson vagy akár Gaszton s talán még Guidó is lehetne a neve.
IGy. Olvastam, újraolvastam a kis eposzt, s ezen az éjszakán ismertem meg igazánból Illyés Gyulát. Nagyo
