– Anyagi ügyekért nem szabad ennyire felizgatnia magát, Málika! – mondta Mády. – Semmiség az egész. Átveszem a dolgot, és rendezem. Nekem tesz szívességet vele, hogy a segítségre, higgye el, könnyű segítségre, módot nyújt. Nem szabad azért ennyire…
Málika rávetette a szemét.
– Magának tudnia kell, hogy engem nem érdekelnek ennyire az anyagi ügyeim…
A férfi az ajkába harapott.
– Könnyítettem magán? – kérdezte az asszony keserűen, és felült a díványon. – Ezt akarta?
– Málika, én…
– Köszönöm! – mondta Gönczéné. – Köszönöm…
Mády felindulva állt meg előtte.
– Tudom – dadogta –, érzem, hogy az adósa vagyok. Mit tegyek?
Málika ingatta a fejét. Azt az egyet, amit egyedül érdemes felelnie, azt, hogy szeress – nem felelheti.
– Nem adósom – mondta szomorúan. – Vannak – és megcsuklott –, van
