A Kovacsevicsben az egykori izzó szemű Málikában egy kis fonnyadt őszirózsát látott viszont. A szíve összeszorult. A jóságot most ezerszeresen gyakorolhatja. S amikor kezet csókolt, úgy érezte, hogy képes lenne mindenfelé kísérgetni. Anélkül hogy egy pillanatig is nőnek látná, maga mellé plántálná egy időre, míg el nem múlik a tartozásérzés furcsa izgalma. Úgy, ahogy az ember egy kis virágáruslány utolsó, fonnyadt virágait is megveszi, s szánalomból a gomblyukába tűzi, hadd örüljön szegény, míg a túlsó sarkon a gomblyukból a virág a szemétkosárba hull.
Ilyesmit érzett az első pillanatban, és megdöbbent, hogy Málika annyira merev, kimért és tartózkodó. A fonnyadt őszirózsa peckesen tartotta a fejét.
– Szegény Laci! – mondta, amikor először szólt Mádyhoz.
A férfi szívét a részvét hulláma
