– Elég! A többit ne mondd el, Riká! Tudod mit? Írd meg mágád.
– Én? – Rika kacagott.
Bónis Laci kicsit sértődötten húzta ki a derekát.
– Néha bizony isten azt hiszem, hogy Rika írónak született – mondta Nótás Sanyi komolyan.
– Miért ne? – mondta Győző. Ragyogott. Elemében volt, hogy heccelődhet. – Úgy, mint én vezércikket, Laci verset vagy Jankó regényt – és nevetett, hogy Jankót a saját mesterségében csúfolhatja ki. – Miért ne?
A telefon jelzett.
Botondi fülhallgatót tett a fejére, s kövér kezével gyorsírási jegyeket írt egy papírra.
– Siess már! – nógatta Győző, és belekiabált a kagylóba: – Gábi! Mi is itt vágyunk!
Rika az orrát púderozta. Nótás elfordult. Bónis Laci köszönés nélkül kiment.
Most nagyon sajnálom – gondolta Győző, és összeszorult a szíve. – Most Jankót is, Sanyit
