„Miért – gondolta hirtelen –, mi közöm nekem az újságíráshoz? Költő vagyok!” Nevetnie kellett, mekegve, gúnyosan. Nincs külön költő és külön újságíró Madár Győző, nincs egy ifjúságpártoló Madár, nincs színdarabíró és megint egy férj Madár Győző, akinek egyedül csak az anyuka kényelme fontos. Nincs egy mindentől független, álmodó és alkotó lelkű Madár Győző, aki fütyül az újságírásra, anyukára, fiatalokra, pénzre és költészetre, s csak a zenét hallgatja, az égi zenét, innen-onnan, egy Mozart-zene-hangú színésznő torkából, a poros körúti fák borzongásából vagy a lélek csöndjéből. Nincs. Mindez együtt van, és szorosan összefügg. Gúzsba kötött lélek ő – s minden ember. Pedig ki kéne törni végre, eldobni mindent, s repülni, ha csak egyetlen, utolsó pillanatra bár… Marhaság!
– Márháság! – mondt
