– Tudnod kell – mondta Rika a Weisz Mariska kézimunkaüzlete előtt –, hogy én Sándort nagyon szeretem.
Győző összerezzen. A fáradtság elszállt belőle. Értelmetlen hangok bugyborékoltak a torkában meglepetésében. No persze, szereti! De Gabiba szerelmes! S így kimondja a fiú előtt. Sanyi lehorgasztja a fejét. Nagyon szomorú, úgy mondja lassan, más értelmezéssel:
– Az biztos, hogy én szeretem magát, Göncze Rika.
Így mondta: Göncze Rika. Győző szaporán pislog.
A szíve szorong.
– Az nagyon jó – susogja, és könyökével megszorítja a karját –, az nagyon jó, gyerekek, hogy szeretitek egymást, csák – és Gabira gondol s Rikára, aki úgy szereti Nótást, mint egy fát, mint egy kedves állatot, mint a novellát a csavargóról, kinek mezei virág volt a gomblyukában; Rikára gondol, amint összevissza mesél
