– Mi?
– Hittan, ha nem tudnád. Jézust az ördög megkísértette, hogy a hegy tetejéről bocsátkozzék alá.
Most én mondtam Irmának, amit ő szokott nekem.
– Tiszta hülye vagy. Ez nem hegy, hanem egy elhagyott, régi, vágóhídépület. Már papám idejében sem használták. Mi meg két lány vagyunk, és semmi ördög sem kísért.
– No, ha nem, hát nem – Irma füttyentett, és rám kacsintott.
– Kezdd te!
– Jó.
A sarkam magasabban állt a hátrafelé emelkedő fedélen, mint a lábujjam, s ilyen egész talpnyi támasztás nélküli helyzetből még sohasem ugrottam. Különösen nem lefelé, s a mélységen túl még szélességet is. De nem bírtam magammal. Muszáj volt megtennem, sarkallt az ördög, hiába nem hittem benne. Mert mi az, ami feszíti szét az embert, és oktalan hetvenkedésre hecceli? Mintha egy másik Györgyi bújt vol
