V. RÉSZ
„JUDIT ÉS MÓR”
1.
1.Coco, a papagáj leugrott hintájáról, ahol összegombolyodva aludt, csőrével félretolta a kockás kendőt, mellyel éjjelre betakarták, és kerek, csodálkozó szemmel bámult ki a kalitka rácsán. Hajnalodott.
Móric egy kis párnán térdelt a földön. Fehér csipkés pongyolában ült előtte egy öblös, vörös karosszékben az asszony.
– Van egy szép, régi szó, Rózám – mondta. – A legszebb magyar szó. Ezzel a szóval szeretnélek nevezni téged, angyalom. Ez a szó: arám!
Róza halvány arca még haloványabb lett. Keskeny, régicsipke-színű ujját Móric ajkára szorította. Ingatta a fejét.
Jókai megragadta a kezet, mely ajkát zárta le.
– Nem akarja?
Róza felállt, szelíden elvonta a kezét, és lassan, kissé imbolyogva az ablakig ment. Ott nekidűlt a csipkefüggönynek, válla megrándult
