III. RÉSZ
A TRAGIKA
1.
1.Lelkem Kovátsné gyönyörködve szántotta a szikrázó fésűvel Laborfalvi Róza hollófekete haját. A vakolatlan falú, mészszagú, alig elkészült öltözőben még nem volt tükör; fogas híján a ruhákat a falba vert szegekre aggatták. A fal gőzölgött. Csontpuhító hőség tombolt a városban ezen az augusztus végi napon, melyen megnyitotta végre kapuit az első magyar állandó pesti színház.
– Reszketsz, galambom!
Ezt Kovátsné mondta, szemét összecsippentve, nagyot szuszogott a hőségben.
– Ha csak reszketne – pötyögte Éder Lujza, egy fiatal színésznő (Éder, vidéki színigazgató leánya, akit apja érdeméért szerződtettek) –, de bizony isten mindjárt elájul az izgalomtól.
Déryné fehér atlaszruháját nézegette. Az énekesnő a prológus előtt kisétált a színpadra, melynek egyik sarkába
