– No, persze. De hát miért nem hagyod ott?
– Kit?
– Hát a férjedet, Sándort!
– Sándort! Tini! Hatvanöt éves!
– És ha nem a te férjed történetesen, hát kitelepítik. Kitelepítették volna. Nem is biztos, hogy éppen a volt birtokára. De ha éppen arra? Semmivel sem élt volna rosszabbul egy kis parasztszobában, valahol az Alföldön. Küldhettél volna neki könyvet és csomagokat. Most már nincsenek kitelepítések, persze. De te honnan a pokolból vetted azt, hogy örökké hálásnak kell lenni hozzá?
– Nemcsak hála…
– Már negyvennégyben is helytálltál érte.
– Hagyjuk ezt, drága Tini, akkor minden rendes ember, idegennel is, nemhogy a saját férjével.
– Persze, köztudomású rólad. Férjeden kívül az az özön ember! No, de most másról van szó. Mondd, miért nem Sándort unod meg először? Miért Miklóst?
–
