Eldobható testek

Világméretű hazugság

Világméretű hazugságAz igazság tartja össze a Naprendszert, gondolta Vireni Orlando, miközben a Libra Igazságügyi Szervezet korvettjében ereszkedni kezdtek a Ganümédész hold Jupiterrel átellenes vízfelszíne felé.

Melvin Kadeket, a Naprendszer leggazdagabb és legbefolyásosabb személyét készültek letartóztatni, és az érkezéssel a Virenivel együtt utazó két nyomozó egyre feszültebbé vált. Idegességüket üres beszélgetéssel próbálták palástolni; azt találgatták, hogyan fog reagálni a milliárdos, miként fogja a Galilei-négyszög összes ügyvédjét a Librára küldeni, és hogyan próbálják majd szétszedni a bizonyítékokat.

A kabint kitöltő gyorsulási zselé elkezdett felszívódni, a légkörbe behatoló korvett enyhén rázkódni kezdett. Alattuk, a hullámok közt ezernyi mesterséges szigetváros úszott, a legnagyobbak átmérője meghaladta a száz kilométert is. A terraformálás során felolvasztott egykori jégholdat egybefüggő óceán borította, csakúgy, mint a Galilei-négyszög másik két terraformált sarokpontját, az Európét és a Kallisztót.

Vireni úgy tervezte, a leszállás előtt fejben újra végigveszi a letartóztatás részleteit, de a két nyomozó fecsegésétől nem tudta rendezni a gondolatait.

– Ön nem ideges, ügyész asszony? – szólította meg a hórihorgas, fitos orrú Jan Komita.

– Nem – felelte szűkszavúan.

– Mégiscsak Melvin Kadekről van szó – feszegette tovább a rutinos, vén rókának számító Dupree nyomozó. – Árulja el, hogyan csinálja!

– Úgy, hogy kizárólag a feladatra koncentrálok. Önöknek is ezt javaslom. És kezdjünk el készülődni.

Arról nem kellett tudniuk, hogy az utazás alatt végig egyetlen, nyugtalanító kérdésen rágódott:

Ki vagyok én, hogy megvádoljam a Naprendszer legbefolyásosabb emberét?

Melvin Kadek otthonát, a híres Audrey-szigetet a Naprendszer legmodernebb luxusépítményének tartották, Vireni azonban a burjánzó, zöld növényzettel borított sziklái közül kiemelkedő, csillogó kupolák és ökotornyok együttesében inkább a harmóniát látta meg. Mennyire más lehet egy ilyen szigeten élni, mint egy asztropolisz belsejében!

A Libra Jupiter Igazgatóság Skyland űrtornyából három csapatszállító zárkózott fel melléjük, aztán berepültek a kijelölt hangárba.

Vireni a két nyomozó kíséretében kiszállt a korvettből. Eligazította vállig érő, sötét haját, aztán megropogtatta a nyakát: másfél napnyi utazás után jólesett még ez az alig egyheted g-s nehézkedés is. Mély lélegzetet vett; szerette a holdak levegőjét, mert egészen más zamatuk volt, mint az asztropoliszok folyamatosan cserélt, mesterséges légkörének. A Ganümédészé a sós karamellára emlékeztette.

Elsimította frissen nyomtatott nadrágkosztümje ráncait, és ellenőrizte az alatta viselt, testre tapadó, nanoszálas aquaruháját. Az egyik kísérő csapatszállítóból nyolc, matt fekete páncélos ISBA-kommandós csatlakozott hozzájuk, és egy pepita kosztümöt viselő, sötét hajú hosztesz egyenesen a milliárdos lakosztályáig kísérte őket.

Testőrök állták az útjukat, csak Virenit és a két nyomozót akarták beengedni, a kísérő alakulatot nem. Vireni intett a kíséret parancsnokának, hogy minden rendben, nem akart felesleges vitát, sem feszültséget. A Kadekhez hasonló, nagy hatalmú embereknek még a bukásuk pillanatában is célszerű meghagyni a méltóságuk és a tekintélyük látszatát.

Kadek egy mézsárga fotelből magyarázott a vele szemben ülő a jogtanácsosának, Laura Siborának és három befektetési brókernek. Amint Vireni és a két nyomozó belépett, feléjük pillantott, hanyag intésére a brókerek felpattantak, majd sietve távoztak.

Kadek kibontotta eddig kontyba fogott, vállig érő, aranyszőke haját, aztán felállt, kétméteres termetével Vireni fölé tornyosult. Évszázadokkal korábban közel sem volt ilyen magas, ám az enyhe nehézkedésben töltött hosszú idő, valamint a genetikai módosítások megnyújtották a testét, de ügyelt arra, hogy a termetével arányos izomzatot építsen magának. A testével is a nagyságát akarta hangsúlyozni.

Nyájasan elmosolyodott, de Vireni sherlockja azonnal jelezte, hogy az arcizmai túlságosan megfeszülnek, mosolya az „erőltetett” kategóriába csúszott. Sajnos a teste köré feszülő, láthatatlan elektromágneses mező minden másfajta letapogatást megakadályozott, testkémiáját is teljes kontroll alatt tartotta, kipárolgásai fölényt és erőt sugároztak, egyedül a pislogásának az átlagosnál valamivel gyorsabb üteme árulkodott idegességről.

– Azonnal kapcsolja ki a sherlockját! – csattant fel varjúhangon Laura Sibora. – Nincs joga viselkedéselemző használatára. Az eddig gyűjtött adatai semmilyen módon nem használhatók fel Melvinnel szemben.

– Ahogy óhajtja. – Vireni kelletlenül leállította a sherlockot. Enélkül is átlátott mindkettőjükön, ahogy pauling beültetésük nyugtatókeverékével és minden idegszálukat megfeszítve próbálták megőrizni az önuralmukat.

– Most értettem csak meg, miért nevezik önt Fürkésznek! – csettintett egyet Kadek. – Eddig azt hittem, azért, mert mindig kifürkészi az igazságot. Bocsássa meg a tévedésemet, hiszen még nem találkoztunk, így sosem volt alkalmam a szemébe nézni. Az ön tekintete elől senki nem menekülhet.

Virenit nagy szeme és világoskék írisze miatt kis korától azzal ugratták, hogy olyan, mintha az emberek veséjébe látna. És valóban tudott úgy nézni, hogy sokan önkéntelenül elbizonytalanodtak tőle.

Itt állt előtte Melvin Kadek, a háromszáz éves ember, aki természetes úton talán soha nem fog meghalni. A férfi a genetikai kezelések hatására ránctalan arcú, karizmatikus és örökifjú sármőr maradt, csibészes mosolyától szinte mindenki elolvadt. Övé szinte az egész Naprendszer, vajon mit akarhat még?

Vireni tudta a választ: még többet. Ez a típus örökké éhes és mohó marad, számára még a minden is kevés.

Kadeket az Exodus tette élő legendává, az Exodust viszont a kétségbeesés szülte.

A 21. század hetvenes éveiben a Nap fúziós folyamataiban aggasztó változások következtek be: felszíni hőmérséklete és fényessége folyamatosan nőni kezdett, az erősödő mágneses zavarok egyre erősebb, halálosan veszélyes szupernapkitörésekkel fenyegettek. A szimulációk azt mutatták, hogy ennek következményeként a Föld néhány évszázadon belül annyira fel fog forrósodni, hogy szinte minden életforma elpusztul a felszínén.

És ekkor jött Kadek, az egykori technológiai befektető, és néhány hozzá hasonló, ambiciózus milliárdossal és 2076-ban meghirdette az Exodust. Az évszázadokon átívelő, elképesztő léptékű űrprojekt célja az emberi civilizáció módszeres kitelepítése volt a Naprendszer külső térségébe: a Jupiter és a Szaturnusz terraformálható holdjaira, valamint több ezer aszteroida belsejébe tervezett mesterséges életterekbe.

Egy híres beszédében így fogalmazott: „A Föld idilli, de törékeny sziget volt, amelyet a 21. század közepére tönkretettünk. A klímakatasztrófát csak elodázni tudtuk, de még így sem akartuk elfogadni, hogy nem maradhatunk a bolygón örökké. Ha a naptevékenység nem változik meg drasztikusan, és a Nap nem kezdi el ledobálni magáról a plazmáját, valószínűleg mindannyian ott pusztultunk volna. Tudjátok, mire gondolok, ha visszanézek a néhai Földre? Hogy a szülőbolygónk feláldozta magát az emberi faj jövőjéért.”

Az Exodus-terv mérhetetlen költségeket emésztett fel, de Kadek legnagyobb ötlete a közösségi finanszírozáson alapuló tőkebevonás volt: interplanetáris cégei és az Exodus többi katalizátorvállalata évtizedekre, évszázadokra előre adták el a gyakorta százéves beruházási idővel készülő lakóhelyeket. Milliárdnyi ember vásárolt magának vagy a gyermekeinek, unokáinak reménybeli túlélést a Jupiter- vagy a Szaturnusz-térségben, és az évszázadok folyamán egyre többen vándoroltak ki a folyamatosan épülő, új világba.

Kadek kinevezte magát az Exodus kapitányának, és szép lassan a Naprendszer jelentős részében egyre-másra szerezte az érdekeltségeket: neki fizetett bérleti díjat az Európé, a Ganümédész és a Kallisztó, valamint a szintén terraformált Szaturnusz nagyhold, a Titán szigetvárosainak jelentős része, övé volt a legnagyobb aszteroidaépítő és bányászati vállalat, az Astronas, és részesedéssel rendelkezett több száz űrállomásban és asztropoliszban.

2247-ben aztán a Végítélet-napkitörés telibe találta a Földet, felperzselte a felszínt, elpárologtatta az óceánokat, és elevenen elégette a még ott élő kétmilliárd embert. Szerencsére „csak ennyit”, mert addigra már az emberiség nagy része, Kadeknek hála, a Földön kívül élt.

Azonban az Exodus egyben a Kapitány személyes tragédiájává is vált. Hiába teremtett ugyanis új otthont az emberiségnek, a saját családját nem tudta megmenteni: a 2238-as Holdgyilkos-napkitöréskor meghalt mindkét gyermeke, a Végítélet-kitörésben pedig a Földön tartózkodó felesége, Marion is életét vesztette.

Ezt a tragikus, sokszor megfilmesített „hőstörténetet” a nyomozás egészen más megvilágításba helyezte. Az Exodus nem volt más, mint egy világméretű hazugság.

Vireni a Naprendszer urának szemébe nézett, de csak egy tömeggyilkost látott maga előtt:

– Melvin Kadek, a törvény nevében letartóztatom kétmilliárd rendbeli gyilkosság, a Föld lakhatatlanná tétele és a teljes földi kulturális örökség megsemmisítésének vádjával.